Számos esetben a köznyelvi és a jogi, hatósági munkában használt kifejezések nem vagy nem teljes mértékben fedik egymást. Ezért szükséges a műtárgyfelügyeleti munkában használatos alapvető fogalmak jogi, hatósági meghatározását külön is bemutatnunk.
Kulturális javak (műtárgy, műkincs, régiség stb.)
A köznyelvben leggyakrabban a „műkincs”, „műtárgy” kifejezéssel szokás illetni azokat a tárgyakat, melyeket a jogszabályok, és nyomukban a hatósági intézkedések is „kulturális javak”, „kulturális tárgy” néven említenek.
Az örökségvédelmi törvény meghatározása szerint:„Kulturális javak: az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai - az ingatlanok kivételével -, valamint a művészeti alkotások.”
Ez alapján tehát, ha a részletesebb fogalommagyarázatot leegyszerűsítjük, a kulturális javak fogalmán az ingóságok körébe tartozó két tárgycsoportot kell értenünk: a régiségeket és a műalkotásokat.
Védett kulturális javak (védetté nyilvánított és a törvény erejénél fogva védett tárgyak, védési eljárás, ideiglenes védettség stb.)
A kulturális javak nagy halmazán belül külön védelemben részesülnek nemcsak a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Kulturális Javak Főosztály vagy elődszervei által védetté nyilvánított (vagy védési eljárás alá vont azaz, ideiglenesen védett) darabok, hanem azok is, melyek a törvény erejénél fogva állnak védettség alatt. Ez utóbbi csoportba tartoznak a múzeumok, levéltárak, és a könyvtárak állományába tartozó tárgyak, valamint a lelőhelyek teljes régészeti leletanyaga is, mely állami tulajdont képez és a földből, víz alól előkerülve múzeumban helyezendő el. Ugyancsak a védett tárgyak körébe tartoznak a műemlékké nyilvánított épületek ingó tartozékai is. Az EU szabályozás értelmében az egyházi intézmények leltárában szereplő tárgyak is meghatározott védelmet élveznek. A védettség megszüntetése a védettség kimondásával azonos módon történik (pl. a hatóság határozatával, vagy közgyűjteményi daraboknál a leltárból való szabályos törléssel).
Gyűjtemény és tárgyegyüttes
A hatályos jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy összetartozó tárgyak egységét megőrzendő, bizonyos, a védési határozatban leírt tárgyakat a hatóság határozatával védett gyűjteménnyé, vagy tárgyegyüttessé nyilvánítson. Ezen együttesek egysége csak a hivatal külön engedélyével, határozatával bontható meg.
„Művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek”
2004 májusa, az EU csatlakozás óta a nemzeti szabályozással párhuzamosan, vele összhangban alkalmazzuk a közösségi jogot is. Ennek értelmében az egyes tagállamok, így Magyarország is a tárgyak meghatározott körére, melyek a „művészeti, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek” közé tartoznak, korlátozásokat, tilalmakat vezethetnek be. Így a védett körbe tartozó tárgyaknak az országból való kiszállítása – akárcsak másik tagállamba is – tilos, vagy csak ideiglenesen engedélyezhető. A jogszabály (2001. évi LXXX. törvény) alapján hazánkban a következő tárgyak minősülnek e körbe tartozónak: "védett kulturális javak, valamint a régészeti leletek és a műemlékek műemléki értékkel rendelkező alkotórészei, tartozékai és berendezési tárgyai". (A védett kulturális javak alatt értendő a jogszabály alapján a múzeumi, könyv- és levéltári, valamint kép- és hangarchívumban nyilvántartásba vett leltári darabokon túl a hatósági határozattal védetté nyilvánított tárgyak is.)
Műtárgyfelügyelet – hivatali, hatósági műtárgyvédelem (feladataink, szervezeti rend, történet, védettségek felülvizsgálata, külföldi kitekintés, EU)
A műtárgyak védelmének – jogszabályok által meghatározott – hivatali, hatósági rendszere adja a műtárgyfelügyeletet. E feladatkör három alapvető részterületet takar: védettség, kiviteli engedélyezés, bűnügyi együttműködés – restitúció. A védettség jogintézménye azon alapszik, hogy a kulturális javak nagy köréből kiválasztjuk, nyilvántartásba vesszük és figyelemmel kísérjük a „kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan” darabokat. Ezek megőrzését, tudományos feltárását, megismerését kívánjuk biztosítani. A kiviteli engedélyezés révén a nemzetközi műtárgyforgalom hazai vonatkozásait figyeljük, adott esetben megakadályozva, hogy egy-egy védendő, a magyar kulturális örökség számára nélkülözhetetlen tárgy elhagyja az országot. A restitúció, az ellopott, eltűnt tárgyak visszaszerzése révén elveszett kulturális örökségünk helyreállítása a cél. E szerteágazó feladatkör csupán részben a Műtárgyfelügyelet feladata, hiszen itt a bűnüldöző szerveken, az igazságszolgáltatás különböző fórumain át a nemzetközi együttműködés csatornáit is igénybe kell venni. A Minisztérium jelenlegi felépítése szerint a fenti feladatokat országos illetékességgel, elsőfokú hatóságként a Kulturális Javak Főosztály, illetve annak vezetője látja el. A műtárgyfelügyeleti munka hosszú, évszázados történetéből adódik, hogy a történelmi változások a védési szempontok, és velük a korábban védetté nyilvánított műtárgyállomány felülvizsgálatát többször is indokolttá tették. Az 1990-es rendszerváltást követő gyors, és mélyreható társadalmi, gazdasági és kulturális változásai indokolják, hogy az 1949-től nyilvántartásba vett védett műtárgyállomány szakmai felülvizsgálatának eredményeit figyelembe véve a védett kulturális javak minőségét és számarányát tekintve is a jelen igényekhez igazítsuk. A felülvizsgálatot indokolják a nemzetközi tapasztalatok és az EU műtárgyak védelmével kapcsolatos szabályozása is.
