Állagmegóvás (műtárgyak gondozása, kezelése)

Műtárgyaink, műkincseink, kulturális örökségünk sokszor igen érzékeny a környezeti változásokra, behatásokra, s ezek a kellő figyelem és gondoskodás hiányában olykor komoly, akár visszafordíthatatlan károkat is okozhatnak. A hivatali, hatósági értelemben vett műtárgyvédelem (védetté nyilvánítás, nyilvántartás, felügyelet, kiviteli engedélyezés, stb.) legtöbbször önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kulturális örökségünket megőrizzük, az utókorra is átörökítsük. Nem elegendő még csak az sem, hogy az időről időre szükségessé váló nagyobb beavatkozásokat megfelelő szakemberrel, képzett és gyakorlattal rendelkező restaurátorral végeztessük el, hanem a tárgyak számára folyamatosan biztosítanunk kell a megmaradásukhoz szükséges legjobb körülményeket. E felismerésből fakadtak a mára már sok éves, évtizedes tapasztalat nyomán kialakított restaurátori ajánlások: általában milyen hőmérsékleti, páratartalmi, fény- illetve egyéb körülmények szükségesek az egyes tárgycsoportok megőrzéséhez, mik azok a beavatkozások, amit még képzettség nélkül is el lehet végeznünk, és mi az, amit feltétlenül kerülnünk kell.

Ezek az ajánlások természetesen egy-egy tárgycsoportra (pl. olaj festmények vászon hordozón, üvegtárgyak, faszobrok, könyvek, stb.) vonatkoznak, általános előírásokat határoznak meg, amiktől adott esetben a tárgy sajátosságai miatt eltérő szabályok is érvényesülhetnek.

Természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, ha az adott műtárgy védetté lett nyilvánítva, akkor restaurálása, átalakítása illetve bármiféle az állapotába történő – a jó karbantartást meghaladó mértékű – fizikai beavatkozás a hivatal engedélyéhez kötött tevékenység. (Az engedélyezés részleteiről a Műtárgyfelügyelet ad tájékoztatást.)

Az alábbiakban közlünk néhány kiemelt műtárgycsoportra vonatkozó ajánlást.

Az adatközlés forrása: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki László Alapítvány kiadásában 2004-ben megjelent „Útmutató épített és tárgyi örökségünk megóvásához” című kötet (szerkesztette: Káldi Gyula és Várallyay Réka) valamint egyéb szakmai anyagok.

Menü

Főoldal

MŰEMLÉKVÉDELEM

RÉGÉSZET

VILÁGÖRÖKSÉG

KULTURÁLIS JAVAK

Navigáció