Restitúció - visszaszerzés

Kulturális javak, műtárgyak – pénzben is kifejezhető értékük miatt is – sajnálatos módon gyakran válnak lopás vagy más jogtalan eltulajdonítás áldozataivá. Az elveszett örökségünk visszaszerzése, az eredeti állapot visszaállítása, a restitúció – a történeti tapasztalatokat is figyelembe véve – egyértelmű kulturális örökségvédelmi érdek is. Ezért a jogalkalmazók különböző köreit kiegészítve a kulturális ágazat intézményei is bekapcsolódtak ebbe a feladatba. A 2004 óta elért restitúciós eredményeink egyértelműen bizonyítják, hogy a feladatellátás kialakítása célszerű és eredményes volt: az elmúlt években mintegy 400 eltűnt, nagy értékű műtárgy visszaszerzését sikerült érdemben előmozdítanunk. Evvel nemcsak közgyűjteményeink, műemlékeink vagy magángyűjteményeink kára térült meg, hanem az elveszett kulturális örökség visszaszerzésében, megőrzésében is jelentős eredményt értünk el.

A hazánk által is aláírt és kihirdetett nemzetközi egyezmények, az EU közösségi vonatkozó jogszabályok körébe sorolható, és egyéb restitúciós ügyek felelőse az Építési és közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztály. Ez utóbbi feladatkör már nemcsak a lopott műtárgyak nyilvántartását öleli fel, hanem a bűnügyi együttműködés keretében a rendvédelmi szervek munkáját is támogatja. (Ezt foglalta írásba a kulturális javak hatékonyabb védelme érdekében 2006. március 22-én megkötött, majd 2012. szeptember 4-én megújított ORFK-VPOP-KÖH együttműködési megállapodás.) Ezen túlmenően pedig a visszaszerzés előmozdítása az elsődleges cél, melynek nemzetközi megalapozottságát a vonatkozó egyezményeken túl az EU műtárgy-visszaszolgáltatásról szóló joganyaga is biztosítja. 2014. januárjától kezdődően a Műtárgyfelügyelet a meghatározott esetekben az eltűnt védett műtárgyak (rendőrségi) körözését is elrendelheti.

Az ellopott műtárgyak adatbejelentését, illetve bármilyen ezzel kapcsolatos adatot kérünk a hatóságnak eljuttatni.

Menü

Főoldal

MŰEMLÉKVÉDELEM

RÉGÉSZET

VILÁGÖRÖKSÉG

KULTURÁLIS JAVAK

Navigáció