Új védéseink

A védési eljárás eredményeként – a szükséges szakértői vélemény, valamint tanácsadó testületi állásfoglalás figyelembe vételével – mondja ki a hatóság az érdemi döntést: a védési javaslat elutasítását, vagy a védetté nyilvánítást. A ’kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan’ kulturális javak esetén a védettséget a hatósági döntés egyedi tárgyak, vagy összetartozó tárgyakból álló gyűjtemények vagy tárgyegyüttesek formájában mondhatja ki. A védetté nyilvánítás révén az érintett tárgyak a ’nemzeti kincseink’ részévé válnak. Rájuk, tulajdonosaikra ezt követően különleges előírások vonatkoznak. A védett kulturális javak csak ideiglenesen, meghatározott (kulturális) céllal vihetők külföldre, tulajdonosi adataikat be kell jelenteni, adás-vételük esetén az állam élhet az elővásárlási jogával, valamint azokat tudományos kutatás, kiállítás számára – a tulajdonossal egyeztetett módon – hozzáférhetővé kell tenni.
Az alábbi táblázat tartalmazza a 2011. január 1. utáni védések adatait. A táblázat utolsó oszlopában a Letöltés (pdf/html) mezőre kattintva az adott tárgy (tárgyegyüttes, gyűjtemény) nyilvántartási adatkivonatát láthatja. A PDF formátumban törétnő megjelenítésnél az adatkivonat tartalmazza az időpontot is, mely kinyomtatva, vagy saját adathorodozóra elmentve a későbbiekben is mutatja az adott időpontban lekért és hatályos nyilvántartási adatokat.
A teljes védetté nyilvánított műtárgyállomány mintegy harmincezer egyedileg védett tárgyat és 670 gyűjteményt, illetve tárgyegyüttest ölel fel. A teljes állomány kereshető a nyilvános műtárgykeresőben, illetve kérelemre a hatóság nyilvántartási adatot szolgáltat.
(A védési eljárás részletesebb leírását, valamint a védett tárgyakkal kapcsolatos tudnivalókat megtalálhatja honlapunk vonatkozó oldalán.)

Utolsó frissítés dátuma: 2024. 03. 29. 7:13:11
Fénykép Műtárgy-nyilvántartási azonosító Gyűjtemény-nyilvántartási azonosító Kategória: rendeltetés; tárgyfajta Jogi helyzet(ek) Alkotó(k) Megnevezés / cím Anyag; Technika Méret(ek) Jelzés Leírás Jelentőség / Védés indoka Védés időpontja Eljáró szerv neve; ügyszáma Letöltés (adatkivonat)
Nincs adat