Köszöntjük az Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztály által vezetett nyilvántartás (Egységes Műtárgytár, EMT) nyilvános keresőfelületén!

Az Építési és Közlekedési Minisztérium nyilvántartásai – a hatályos jogszabályok alapján – korlátozottan nyilvánosak. A nyilvános kereső célja, hogy az érintettek (műtárgytulajdonosok, műkereskedők, gyűjtők, vásárlók) számára minden olyan kulturális tárgy adata hozzáférhető legyen, melynek tulajdonjogával, megszerzésével, különleges kötelezettségek és következmények járhatnak. A keresőben elérhetők a védetté nyilvánított, lopott, eltűnt tárgyak, tárgyegyüttesek, vagy gyűjtemények adatai: az azonosításukhoz szükséges leíró adatokkal, fényképekkel együtt. (Az adatbázis részben más forrásból átvett, általunk nem, vagy nem teljes körűen ellenőrizhető adatokat is tartalmaz, melyek ellenőrzését, javítását folyamatosan végezzük. Ezek hitelességéért, pontosságáért az Építési és Közlekedési Minisztériumot felelősség nem terheli.)

A keresés díjmentes. Felhívjuk azonban szíves figyelmét, hogy az itt megadott keresési eredmény csupán tájékoztató jellegű, jogi (hatósági, bírósági stb.) eljárásban az adatok nem használhatók fel. Amennyiben kulturális javak védettsége, kiviteli engedélye, illetve a lopott, eltűnt állapota fennállásáról (vagy ennek hiányáról, illetve korábbi fennállásáról) a nyilvántartásban szereplő adatokat kíván megszerezni, akkor adatszolgáltatást kell kérelmezzen. Amennyiben az említett jogi helyzetek fennállását (vagy ezek hiányát) jogi eljárásban kívánja igazolni, akkor hatósági bizonyítványt kell kérelmezzen. (Az adatszolgáltatásról és a hatósági bizonyítványról honlapunk külön oldalán tájékozódhat.)

A keresés kétféle módon végezhető el:

1) Egyszerű keresés: Ezen az oldalon – a bal oldali menüpontok között az Új lekérdezés létrehozása menüre kattintva – a négy keresési feltétel megadásával egy táblázatot kap, melyen a megjelenített találatok számát beállíthatja (10 / 25 / 50 /100), és a találatok számától függően lapozhat a megjelenített oldalak között. A találatokat a táblázat oszlopai szerint növekvő, vagy csökkenő sorba rendezheti (az oszlop neve melletti kisméretű nyílra kattintva), illetve a táblázat felett jobbra található keresővel a találatok között is tud még keresni. A táblázat utolsó oszlopában az adott műtárgy (vagy tárgyegyüttes, illetve gyűjtemény) – PDF formátumú – nyilvántartási adatkivonatát tudja megnyitni és letölteni.

2) Részletes keresés: Ezen az oldalon a bal oldali menüpontok között található Regisztráció vagy Bejelentkezés gombra kattintva érhető el. Ez a keresési mód előzetes regisztrációhoz, illetve a már regisztrált felhasználók számára bejelentkezéshez kötött. (Segítség a regisztrációhoz és bejelentkezéshez itt érhető el.) Itt a szöveges keresési feltételeken túl lehetőség van a képkeresésére is, azaz a számítógépén elmentett kép feltöltésével az adatbázis hasonló képeit megkeresni. A megadott keresési feltételek alapján – PDF formátumban – készített találati eredmény az adatbázisban található azonos, vagy hasonló adatokat közli, hasonlósági sorrendben, a találatok közül az első 100 találati eredményből összeállítva. (A megadott feltételeknek legjobban megfelelő találat az első, ezután az egyre kevésbé hasonló találatok következnek.) Ezért minél pontosabb keresési feltételeket, illetve fényképet érdemes megadni, hogy a keresett műtárgy az adatbázisban beazonosítható legyen. A (PDF formátumú) találati eredmény a keresőben is elmentésre kerül, de ki is nyomtatható, a számítógépére is elmenthető, így a későbbiekben is visszakövethető a keresés eredménye. Amennyiben műkereskedőként, vásárlóként a megszerzés során gyakorolt „kellő gondosság és körültekintés” körülményeit kívánja dokumentálni, adatszolgáltatást vagy hatósági bizonyítvány kell kérelmezni. (Erről honlapunk külön oldalán tájékozódhat.)

A keresési eredmények kapcsán megjegyezzük, ha nem kapott találatot, az nem jelenti feltétlenül, hogy a keresett tárgy nem szerepel a nyilvántartásunkban. Lehetséges, hogy más alkotó, vagy címváltozattal van bejegyezve. Javasoljuk, hogy ilyen esetben kérjen adatszolgáltatást. (Erről honlapunk Adatkérés a műtárgynyilvántartásokból című oldalán olvashat.)

Amennyiben a kereső működése során hibát észlel, kérjük haladéktalanul jelentse be részünkre a mutargy@ekm.gov.hu címre, megadva a teljes hibaüzenet (szövegként bemásolva, vagy képernyőképként), a hiba tapasztalásának időpontját és a megadott keresési feltételeket. Ebben az esetben igyekszünk a hibajavításról soron kívül gondoskodni. Amennyiben azonban az adatokra sürgősen van szüksége, kérjük ugyanerre a címre a hibabejelentést követően egy külön levélben küldje meg a keresendő adatokat, és igyekszünk az adatszolgáltatást soron kívül megválaszolni.